Attila barátom bogarat tett a fülembe.
Merthogy milyen érték lenne, ha a garázs tetején nem sátortető lenne, hanem végig tetőterasz.
Telefontáltam, majd a többi módosítás miatt be is mentem a műszaki osztályra.
Most úgy tűnik, nem lehetetlen.
Fotózni voltam, a környéken két olyan ház is van, ami előtt tetőteraszos a garázs.
Valahogy azok is belefértek a HÉSZ-be, azaz a helyi építési szabályzatba.
Az előadóm pedig nagyon megváltozott, mintha a jegyző rendcsinálási lendülete elérte volna őt is.
A födémmel leálltak, talán a déli falon vissza is kell bontani a zsalut, mert kell rá minimum két sor tégla, meg ki kell vésni egy újabb ablak helyét, de addig csinálják a tornác alját és a felvezető lépcsőt. Épp azt zsaluzzák most.
Az időjárás eddig kegyes volt, talán most vége.