Már nincs.
Levonult.
Mert megbántottam az egyik emberét.
Akinek azt találtam mondani, hogy én kétéves koromban megtanultam: semmihez nem nyúlok, ami nem az enyém.
Lopott ugyanis.

Besértődött és kijelentette: ő ide többet nem jön.
Dezső, a főnöke százszor elnézést kért és itthagyott félbe mindent.
A számlával sem abajgatott.
Azt mondta, az az ő kára és mégegyszer elnézést.

Ez volt a mélypont.
Ittmaradt a nappali, az előszoba és a kamra szétbányászva, csüdig koszban.
Jött egy beugrós, ő nem volt oda Dezsőék munkájától.
Kérdezte, miért porlik a friss glettelés?
Miért vannak a levegőben az élvédők?
Miért van kitüremkedés a lehálózott és leglettelt kötődobozokon?

Oké, a Dezső-brigád is a múlté.