Jó hogy volt tegnap egy kis eső.
Igaz hogy fél tíz felé feladta a csapat és elment, de most folytatják a szélfogó lépcsőjének bontását és így nincs por.
Itt tartunk:
tegnapelőtt, azaz szept 16-dikán vízszigetlték a pincét és kiöntötték a nappali födémjét. 16 tonna beton került az egykori terasz fölé.
Lecseréltük az előző betonos céget, gáz volt a velük való együttműködés, arról majd külön, most még nem tudnék érzelmek nélkül írni róla. A mostaniak olcsóbbak, pontosabbak, értelmesebbek, satöbbi. Szóval korrekt vállalkozások is vannak az építőiparban.
Fantasztikus volt bejárni az új, kábé 30 négyzetméteres tetőteraszt és élvezni azt a panorámát, amire nem is számítottunk.
Tegnap lebontották a szélfogót és megkezdődött a dúlás a ház ép részén is.
A villanyszerelők kialakították a földkábel helyét, feltették az új szekrényeket a kukszliba - ennek majd új tetőt csináltatok - és kijavítgatták a ház körüli biztonsági világítás apróbb hibáit, ami szerintem most sem tökéletes, mert az egyik mozgásérzékelős reflektor nem muzsikál.
Most tehát bontják a lépcsőt, csinálják a pince hőszigetelését és ezzel párhuzamosan a munkagödör aljába nedvesség-elvezető dréncsöveket raknak le.
Nagyon jól jártam ezzel a kőművessel, igényes ember, akinek van agya, sőt, mint kiderült, humora is, ami ritkaság ebben a körben.
Kérdeztem, hogy azt a rengeteg vasat mind belerakták a födémbe? - mire kaján képpel azt bválaszolta, hogy nem, munka után hazalopkodták, felét a zsebükben, másik felét meg feltekerve.